Azzal kezdődött, hogy folyton felborult a váza, mert műanyagból van és könnyen feldönti a szél. Habár az aljában a talprészben van valamennyi homok nehezéknek, de annak a súlya nem elég ahhoz, hogy komolyabb szélben is meg tudja tartani ezt a viszonylag magas vázát, úgyhogy elég gyakran felborult és a virágokat a földről kellett összeszedni. A kőből, vagy betonból készült virágtartók persze kevésbé hajlamosak a felborulásra, bár néha előfordul.

Először arra gondoltam, hogy lefúrok valami rögzítőfüleket és ahhoz lesz rögzítve a váza, de ennek meglenne az a hátránya, hogy nem mobil a berendezés, vagy több helyre kellene ilyen rögzítőket lefúrni. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy megnövelem a talprész súlyát annyira, hogy még erős szélben se tudjon felborulni. Csakhogy a váza saját talpa nem elég nagy, kevés anyag fér bele, így még ha ólommal tölteném is fel, akkor sem lenne garantálható, hogy „megállja a helyét” és ha jön egy nagyobb vihar, folyton aggódhatnánk, hogy vajon még állva maradt-e.

Ezért egy kiegészítő talpat készítettem hozzá, ami egy sima acéllemez, amire két szögacélt hegesztettem ék alakban, így a váza talpát a szögacélok közé be lehet szorítani és nem mozdul el, még csak nem is izeg-mozog, így nem tud kikopni sem. Szükség esetén ki is lehet kötni a vázát, így aztán végképp nem tud „kimászni” a tartóból, akkor sem, ha rezegteti a szél vagy az eső. A talp súlya mintegy 5 kg. Több évnyi használat után azt mondhatom, hogy a vázák egyszer sem borultak fel.

A talp 250×250 mm-es, 10 mm vastag acéllemez, erre van felhegesztve ék alakban két 40×40 mm-es 170 mm hosszú szögvas, amelyeknek az egyik oldala hosszában szintén ék alakban le van vágva, oly módon, hogy a keskenyebbik rész 10 mm. Ezáltal a váza semmiképpen nem tud átcsúszni a tartón.

Időnként esetleg érdemes lehet átfesteni, mert bár maga a talp sok évig bírja a viszontagságokat újrafestés nélkül is, esztétikai szempontból esetleg fontos lehet, illetve hogy ne folyjon le róla rozsdás víz az alatta lévő kőre vagy betonra.