Azzal kezdődött, hogy amikor próbáltam találni megfelelő méretű és kellően erős anyagból készült fóliazsákot, azt kellett tapasztalnom, hogy nincs ilyen a piacon, vagy a mérete, vagy az anyagminősége nem volt jó a boltban, webshopokban kapható termékeknek. Amik elég nagyok voltak, azok túl vékony anyagból készültek, a vastagabb, erősebb zsákok viszont túl kicsik voltak nekem. Fóliát viszont szinte bármekkora méretben és többféle vastagságban lehet kapni, így adódik a megoldás, hogy készítsük el magunknak az egyedi méretű zsákot.

Így aztán beszereztem a megfelelően erős fóliát, olyat, ami várhatóan évekig képes lesz ellenállni az időjárás viszontagságainak. Mivel nekem elsősorban az ősztől tavaszig terjedő időszakra kellett, ezért az UV-állóság kevésbé volt lényeges. Az egész évben kint lévő, nyári Napsütésnek is kitett fóliák, mint például a fóliasátrak anyaga néhány évig képes biztosan ellenállni a Nap erős sugárzásának, én viszont úgy voltam vele, hogy ha a nyári Napsütést pár évig bírja egy fólia, akkor a téli Napsütésnek várhatóan sokkal tovább ellen tud majd állni.

Első körben azt gondoltam, hogy leszabom az anyagot megfelelő méretűre, aztán egy konyhai fóliahegesztővel szépen szakaszonként összehegesztem és kész. Ez így is történt, csakhogy rá kellett jönnöm, hogy az ilyen módon elkészített zsák a hegesztés mentén nagyon könnyen szétszakad, különösebb erőfeszítés nélkül szét lehet tépni. Szóval az biztos, hogy ez nem fogja bírni a kinti szélviharokat.

Más módszer után kellett néznem. Ezután műanyag hegesztőpisztollyal próbálkoztam, a két fólia összeillesztésének szélétől kicsit beljebb összeragasztottam a fóliákat, majd a a két fólia szélét még össze is hegesztettem a konyhai hegesztővel, hogy ilyen módon erősítsem meg a kötést. Ez egy ideig be is vált, de sajnos nem tudtam mindenhol egyforma minőséget elérni, egy idő után helyenként még így is szétvált a két fólia egymástól. Ráadásul, ha valahol kikezdte a szél, akkor hajlamos volt tovább szakadni a varrat és egyre nagyobb lyuk keletkezett.

Más módszer után kellett néznem. A konyhai fóliahegesztő elvileg teszi a dolgát, hiszen a hegesztés lényege az, hogy a két összehegesztendő anyagot megolvasztjuk, azok elkeverednek egymással, majd kihűlve megszilárdulnak és immár egy anyagot alkotnak. Ha szükséges, vagy a technológia megkívánja, hozaganyagot is használhatunk, azaz plusz anyagot adhatunk a két összehegesztendő alapanyaghoz. Csakhogy a konyhai gép úgy készíti el a varratot, hogy egy vékony fémhuzalt felmelegít, amelyre rányomjuk az összehegesztendő fóliákat, és azok ott egy vékony vonalban megolvadnak és összehegednek. Ezzel általában el is vágja a fóliák kilógó részét. Konyhában használatos fóliazacskók esetében ez többnyire elegendő, mert mindkét összehegesztendő fólia kellően megolvad és létrejön a kötés.

A vastagabb fóliák esetében azonban ez kevés. Túl vékony az a huzal, ami magát a hegesztést hivatott elvégezni, így a két fóliának éppen csak a széle lesz összehegesztve, emiatt a kötés létrejön ugyan, de a varrat túl keskeny és emiatt gyenge lesz. Először arra gondoltam, hogy kicserélem ezt a fűtőszálat valami szélesebb felületű dologra, például lehet kapni fűtőszalagot is, ami több milliméter széles. Így a hegesztett kötés nem egy vékony vonal mentén, hanem már egy szélesebb sávban jönne létre. Az sem lenne baj, ha nem vágná el a hegesztő a fóliát, csak összehegesztené őket. Persze még így is fennáll az a probléma, hogy a hegesztést rövid, kb. 20 cm-es szakaszonként kellene elvégezni, ami elég időigényes, mivel nekem 1 – 2 méter közötti szakaszokat kell lehegesztenem a zsák két oldalán.

Tovább kutakodtam a témában és találtam egy módszert ami elég ígéretesnek látszott. Deszkára vagy valamilyen nem túl jó hővezető felületre van szükségünk, amihez hozzá lehet majd nyomni az összehegesztendő anyagokat. Rátesszük egymás fölé a fóliákat és rögzítjük őket, hogy ne mozdulhassanak el. A hegesztés vonalára végig hőálló ragasztószalagot teszünk, legjobb valamilyen papír alapú, hogy amikor felmelegszik, ne gőzölögjön ki belőle mindenféle mérgező gáz. Ezek után egyszerűen egy forrasztópákával végigmegyünk a ragasztószalagon, ügyelve, hogy a sebesség és a nyomóerő mindvégig azonos legyen. A páka hőmérséklete legalább 350-400 °C kell legyen, hogy mindkét fólia biztosan megolvadjon. A varrat szélessége valamivel kisebb lesz, mint a páka hegye ahol hozzáér a felülethez, szóval legjobb, hogyha valamilyen ék alakú, széles pákahegyet választunk. A ragasztószalag feladata egyrészt, hogy egyben tartsa a fóliát, hogy amikor mindkét anyag teljes keresztmetszetben megolvad, az olvadék körül stabilan tartsa az anyag többi részét. Különben a fóliák felemelkednének és a pákával nem összehegesztenénk, hanem egyszerűen elvágnánk őket. Másrészt a hőátadás így egyenletesebb, mert a ragasztószalagon keresztül nem olyan hirtelen melegszik fel a felső fóliaréteg, hanem szépen együtt melegszik az alsó fóliával. Persze gondolhatnánk, hogy az alsó rétegnek akár nem is kell megolvadnia, elég ha a felső réteg ráolvad az alsóra, de sajnos ez nem így van. Így ugyanis nem jönne létre megbízható kötés, hegesztéskor mindkét anyagnak meg kell olvadnia.

Néhány méternyi kísérletezgetés után nagyjából megvolt, hogy mekkora sebességgel kell húzni a pákát és mekkora nyomást kell kifejteni közben. Elég fárasztó, ami azt illeti, még egy métert is elég egy menetben lehegeszteni. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy építek egy gépet ehhez.

Elvileg elég egyszerű, csak kell egy egyenes pálya, amin egy kocsi végighúzza a forrasztópákát. Mellétesszük a deszkát amire rögzítjük az összehegesztendő fóliákat, a fóliákra ráragasztjuk a ragasztószalagot, biztosítjuk, hogy a páka hegye kifejtse a megfelelő nyomást, és készen is vagyunk. A kocsit mozgathatjuk mondjuk egy sima DC motorral, mivel annak a sebessége könnyen beállítható a rákapcsolt feszültség változtatásával.

Az első verzióban az egyenes pályát egy 50×30-as zártszelvény biztosította, arra szerkesztettem egy saját készítésű csapágyakon guruló kocsit, amit egy ablaktörlő motor húzott. A motor tengelyére készítettem egy kötéldobot, ami egyszerűen felcsévélte a kocsihoz rögzített madzagot, így húzta végig a pályán. A pálya végén pedig egy végálláskapcsoló kapcsolta ki a motort, mert hát nem akartam végig ott állni, megvárni a folyamat végét és kézzel kikapcsolni a motort, lévén elég sokáig tart a folyamat.

Ez úgy nagyjából működött is, de több probléma volt vele. Először is, a kocsi sebessége nem volt állandó, mert ahogy a kötéldobon nőtt a felcsévélt madzag mennyisége, azzal együtt nőtt a kötéldob átmérője is, ezáltal pedig egyre gyorsabban húzta a kocsit, hiába volt a motor sebessége állandó. Ugye itt mintegy két méternyi madzagról beszélünk, ami a végére kb. kétszeresére növelte a dob átmérőjét. Na jó, ezt ki lehetett volna kompenzálni, például úgy, hogy egy második dobra tekerem fel a madzagot, vagy elve hosszabb dobot használok, amin eloszlatva a madzagot kb. mindig ugyanakkora maradt volna a dob átmérője. De volt egy olyan gond is, hogy a kocsi nem egyenletesen mozgott, hanem szakaszosan. A madzag nem folyamatosan húzta a kocsit, hanem inkább rángatta, amikor a kocsi megmozdult, akkor előrement pár centit, aztán megállt. A madzag hol megfeszült, hol meglazult. Próbáltam megfelelő kenéssel segíteni a mozgást, de ez csak kicsit javított a dolgon. Továbbá az ablaktörlő motor ugyan eleve rendelkezik egy lassító áttétellel, de így is túl gyors volt. Ha viszont lecsökkentettem a tápfeszültséget annyira, hogy elég lassan forogjon, akkor gyakran megállt, mert már nem volt elég nyomatéka ahhoz sem, hogy az amúgy viszonylag könnyen mozgó kocsit megmozdítsa. Persze azért a pákát elég erősen le kell nyomni a fóliákra, szóval van némi súrlódás.

Mivel ez így túl gyors volt, ezért építettem hozzá egy további lassító áttételt fogaskerekekből, először 1:2-höz, aztán 1:3-hoz áttétellel. Ez már majdnem jó volt, de az első probléma, hogy a csévélődob átmérőjének növekedése miatt fokozatosan nőtt a sebesség, továbbra is megmaradt.

Szóval más megoldás után kellett néznem. Az világosan látszott, hogy a kocsit mindkét oldalról tartani kell ahhoz, hogy ne rángatózva haladjon, tehát kézenfekvő volt, hogy körkörös kötélpályát, vagy mondjuk lánchajtást érdemes használni. A lánc mellett döntöttem és az egész meghajtást is lecseréltem egy léptetőmotorra, ami meghajt egy 1:10-hez áttételű lassító hajtóművet és ennek a tengelyére van szerelve egy lánckerék. Az egész nem fixen van rögzítve, hanem lehet csúsztatni a zártszelvényen, így a lánc feszessége beállítható. A zártszelvény másik végén pedig szintén egy lánckerék van, ami szabadon el tud forogni mindkét irányba. Az egészen körbe megy egy jó hosszú lánc, ehhez van rögzítve a kocsi. A hegesztés hosszát csúsztatható végálláskapcsolókkal lehet beállítani, amiket mindig a hegesztendő fóliák elejéhez és végéhez lehet állítani. Na ez már elég jól állítható sebességű és elég egyenletesen megy ahhoz, hogy a hegesztés végre megfelelő minőségű legyen 🙂