Fletch egy bevásárlóközpont parkolójában várta, hogy végre jöjjön a szerelő és kezdjen valamit az autójával. Már fél óra eltelt, mióta bejelentette a problémát a szerviznél és kezdett türelmetlen lenni. Ha rövidesen nem érkezik meg a szerelő, akkor fel kell hívnia a főnökét, hogy nem fog megérkezni a megbeszélésre. Pedig mindig, minden megbeszélésre időben érkezett. Soha nem késett és soha nem volt koszos a cipője. Mindig kifogástalan öltözékben és mindig kifogástalan modorral érkezett. Ennek köszönhette az elmúlt évtizedekben a sikereit a cégnél. Lépkedett egyre feljebb a ranglétrán, szerzett egyre komolyabb ügyfeleket és egyre nagyobb tétekről szóló tárgyalásokra küldték. Általában csapattal dolgozott, de ma egyedül küldték. Ez csak egy előzetes megbeszélés lett volna, egyelőre semmi komoly. De most ez nem fog összejönni, mert bedöglött ez a szánalmas vállalati autó és ő nem tud mit tenni. A cégnél nincs másik szabad autó amit utána küldhetnének és taxit sem hívhat, mert nem lehet otthagyni felügyelet nélkül a vállalat autóját sehol, ez a szabályzatban rögzítve van. Mire ideküldenek valakit, aki vigyázni tud az autóra, már rég lekési a tárgyalást. Elővette a telefonját, kikereste a szerviz számát és már épp hívta volna, amikor végre megjelent a szervizautó a sarkon. A szervizcég tipikus kék-fehér-sárga-piros színeiben pompázott és a motorháztetőn, valamint az első ajtókon oldalt is ott virított a szerviz logója. Fletch sóhajtott és eltette a telefont.

A szervizes megállt, kiszállt az autóból – az ajtó nyikorgott mikor kinyitotta – és mosolygott. Már eleve ez a nyikorgás bizalmatlanságot szült Flecth-ben. Felhúzta a szemöldökét. Miért nyikorog a szervizes autója? Ha a saját autójával így bánik, akkor mit lehet elvárni tőle? Egyáltalán, mennyire komoly szakember lehet ez? És tudatában van annak, hogy ő egy fontos tárgyalásra igyekszik éppen? Nyilván nem. Kiküldték valahova, egy random ügyfélhez, egy akármilyen problémát megoldani, az ügyfelet megnyugtatni és ez minden. Ezt a mosolyt is nyilván oktatják nekik. Az alap bevezető oktatáson elmondják, hogy mindig mosolyogva üdvözöljük a kedves ügyfelet, ezzel oldva a feszültséget és növelve a bizalmat. „Helló, megjöttem, most már semmi baj nem lesz, megoldjuk, haver!” Fletch is megkapta ezt az oktatást még kezdő korában, amikor kiküldték az első ügyfelekhez.

– Helló – mondta a szervizes – Rasgard vagyok.

– Fletch – mosolygott vissza – tudja, már vagy fél órája várok itt magára.

– Hát igen, sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnia. De tudja, hogy van ez. Sok megoldandó krízishelyzet van szerte a városban és a maga kocsija elég messze robbant le a központtól. Szóval eltartott egy darabig.

– Jól van, nem számít. De tudja, eléggé sietek. Szóval kicsit fel kéne pörgetnünk a dolgot, mert oda kéne érnem egy megbeszélt találkozóra.

– Értem. Rendben, persze. Akkor lássunk neki.

A szerelő koszos overalljában és még koszosabb baseball sapkájában elindult Fletch autója felé. Fletch eddig nem is vette észre, hogy egy szerszámos doboz van nála. Illetve olyan volt, mintha hirtelen megjelent volna a szerszámos doboz, mert az előbb még a kezét nyújtotta, most meg már ugyanabban a kezében ott volt a doboz.

– Na és milyen? – kérdezte Rasgard.

– Mi milyen?

– Hát a játék. Élvezi ezt?

– Milyen játék? Mire gondol?

– Hát erre az egészre. Beszippantotta a hangulata?

– Hogy mi van?

– Hát a játék! Bejött, vagy nem?

– Miről beszél maga, miféle játék?

– Hát ez! Ez az egész! – mutatott körbe Rasgard – Jó lett nem? Szerintem állati lett. Minden olyan élethű, minden tökéletes. Olyan, mintha tényleg megtörténne. Sok munka van benne, na. De ez az új verzió tényleg frankó lett.

Fletch összehúzta a szemöldökét és gyanakodva nézett a szerelőre. Ez most részeg, vagy mit hadovál itt összevissza?

– Mit ért játék alatt?

– Tudja, ez valójában szimuláció – mondta Rasgard – Egy játék, ha úgy tetszik.

Fletch nem lett boldogabb ettől a kijelentéstől. Ez a fazon valószínűleg egy futóbolond. És pont őt küldték ki ide hozzá. Mintha nem lenne elég gondja, még egy ilyen tökkelütöttel is meg kell birkóznia.

– Szóval egy játék? – kérdezte.

– Az bizony.

Az is lehet, hogy a kollégák szórakoznak – gondolta Fletch. Kieszeltek valami ostoba tréfát, hogy jót nevessenek rajta? Vagy várjunk csak, lehet, hogy a főnökei teszik próbára, hogy mennyire állja meg a helyét egy váratlan helyzetben, egy újabb teszt, mielőtt előléptetik?

– Melyik része játék? Ez az autó lerobbanás, vagy a maga munkája, vagy esetleg a mai tárgyalásom?

– Ez mind. Minden része a játéknak.

– És itt mindenki része a játéknak? Kandi kamera is van?

– Hát, nem pontosan.

– De akkor mindenki játékos, ugye? Például az a nő ott, aki a bevásárlókocsit tolja éppen, ő is játékos, ő is benne van. De, ha igaz amit mond, akkor nem kéne ezt titokban tartania? Most ugyanis lebuktatta a szervezőket és elmarad a poén.

– Hm. Hát ezt egy kicsit nehéz lesz most megértenie, de a lényeg az, hogy ez egy nagyon népszerű program és sokan játsszák. De mindenki egyedül játssza. Ez nem egy „multiplayer” program, hanem egy egyszemélyes. Ugyanakkor két verziója van. Az egyikben ön az egyetlen valódi szereplő és mindenki más csupán a számítógép által generált karakter. A másik verzióban viszont mindegyik karaktert ön játssza, többször végigmenve a teljes játékmeneten, hol az egyik, hol a másik karakter bőrébe bújva éli meg ugyanazt az eseménysort. Így lehetősége van mindenkinek a nézőpontjából látni az eseményeket és végigélni a történetet.

– Vagyúgy. Nagyon érdekes.

Hát ez kész – gondolta Fletch. Pszichológust nem ültetnek az anyósülésre a szerelők mellé? Ideküldenek valami összeesküvés-hívő tökkelütöttet, amikor neki tárgyalásra kéne mennie. Remek. Most mit mondjon neki? Játssza el, hogy elhiszi amit mond? Igen, talán az lenne a legjobb, hátha akkor hamar megszabadulhat tőle. Az a lényeg, hogy mielőbb javítsa meg az autót és már mehet is tovább. Remélhetőleg azért az autókhoz ért valamennyire.

– Szóval hogy is van ez? Mindenki más csak kitalált karakter? A program része?

– Nos, nem egészen. Ön a második verzióval játszik, a többieket is ön formálta meg. Illetve formálja folyamatosan, a reakcióival, a kérdéseivel, a válaszaival, mindennel amit tesz, vagy épp nem tesz. De első alkalommal mindenki ugyanazt a karaktert kapja meg, akivel ön is játszik most. Mindenki ugyanabból a szemszögből nézi a világot, minden játékos. De külön játékban.

Hát ennek teljesen elment az esze – gondolta Fletch – Talán mentőt kéne hívni, hogy elvigye egy idegosztályra, vagy valami szanatóriumba. Méghogy szimuláció. Jóhogynem már azt állítja, hogy az egész világ szimuláció.

– Szóval maga szerint a világ pusztán szimuláció? – kérdezte.

– Hát persze, pajtás! – kiáltotta Rasgard – Éppen azt mondtam, de jó lett nem?

– Nézze. – Fletch sóhajtott egy nagyot és megpróbálta összeszedni magát, hogy valahogy előre mozdítsa a dolgokat – én nem kétlem, hogy maga hisz ebben. De nekem most sürgősen egy tárgyalásra kell mennem és ami azt illeti, maga késleltet engem. Nem lehetne, hogy megnézze az autót és utána megbeszélnénk ezt a dolgot? Már így is késésben vagyok – az órájára nézett.

Rasgard kacsintott – Maga tényleg átéli ezt ugye? Fantasztikus.