Nyikolaj Szemjonovics Kardasov szovjet csillagász 1964-ben javasolta azt a skálát, amely a civilizációk fejlettségét határozza meg három szintben attól függően, hogy mekkora energiaforrással rendelkeznek. Az első szintű bolygójának, a második csillagának és bolygórendszerének, a harmadik galaxisának erőforrásait teljes mértékben uralni tudja. Később a csillagászok két további szinttel egészítették ki ezt a skálát, a negyedik a teljes univerzum energiatermeléséből gazdálkodhat, az ötödik pedig akár több univerzum több idősíkon létező összes energiáját uralni és alakítani is tudja. A skála alapján jelenleg az emberi civilizáció fejlettsége 0,7 – 0,75 között van.

Figyelembe véve a jelenlegi állapotokat és a manapság létező problémákat, még az első szint elérése is nehézségekbe ütközik, a kettes és hármas szinttől pedig olyan messze vagyunk, hogy józanul gondolkodó ember nem mondhatja komolyan, hogy azt az emberiség valaha is el fogja érni, nemhogy a négyest, vagy az ötöst. Még jóval azelőtt elpusztítjuk magunkat, vagy akár az egész bolygót lakhatatlanná tesszük. Valóban, pillanatnyilag ez tűnik sokkal valószínűbbnek. Korlátozottak a lehetőségeink. De tovább kell dolgoznunk. El kell érnünk azt a fejlettségi szintet, amit ötös szintű civilizációnak hívnak. Csak keveset tudunk hozzátenni a dolgokhoz, de meg kell tennünk azt a keveset is, mert szükség van rá. Nem maradhatnak ki lépések. Sajnos nem tudjuk átugrani egyiket sem. Senki nem jön segíteni nekünk kívülről és senki nem mondja meg, hogy mi a következő helyes lépés. Csak magunkra számíthatunk. De meglesz. Mert meg kell lennie. Igazából nincs más választásunk, már nem fordulhatunk vissza. Sok mindent nem értünk, nem tudunk, csak támpontjaink vannak. De azt biztosan tudjuk, ha egyszer meglesz, ha sikerül, akkor végre szabadok leszünk. Nem köt minket sem tér, sem idő, nem lesznek korlátok és nem lesz éhezés, betegségek, szenvedés, halál. Nem tudjuk, hogy mennyi ideig tart majd, vagy milyen nehézségekkel kell megküzdenünk még, de nem is számít. Szembe tudunk nézni bármilyen problémával, át tudunk törni minden falat ha kell, le tudunk győzni minden akadályt. Sikerülni fog. Ha ma csak egyetlen patkószöget kell beverned azért, hogy ez sikerüljön, akkor verd be jól azt a patkószöget.

Sokan azt gondolják, hogy ez már sikerült is. Hogy ez a valóság, amiben élünk, ez már a távoli jövőben élő leszármazottaink által létrehozott valamiféle valóság, vagy jól megkomponált szimuláció, ami edukációs, vagy szerepjáték célokat szolgál, vagy pusztán egyetlen entitás által létrehozott univerzum, ami mellett még sok másik is létezhet. A valóság, ami bemutatja a történelmünket, egy lecke, amely megérteti jövőbeli énünkkel, hogy miként alakultak a dolgok a múltban és hogyan jutottunk el a fejlettségnek arra a szintjére, ahol valójában a világ tart. Vagy akár lehet fikció az egész, sosem létezett élőlények és a soha nem létezett ember meséje.

Akárhogy is van, mi ezt itt és most valóságnak éljük meg. Ha megsérülünk, az fájdalmas. Ha ajándékot kapunk valakitől, az örömteli. Nem tudjuk, hogy mit tartogat a jövő, izgulunk, aggódunk miatta. Nem tudunk visszamenni a múltba, hogy megváltoztassuk a döntéseinket, vagy szóljunk valakinek, hogy másként döntsön. Ha valami megtörténik, annak végleges következményei vannak, akár jók, akár rosszak, utólag már nem tudunk változtatni rajta. Erre csak egy igen fejlett civilizációnak lenne lehetősége, amely viszont nem fejlődhet ki a hibák sorozata nélkül. Ha mindig mindennel elégedettek lennének az emberek, akkor ez a fejlett civilizáció nem is fejlődhetne ki, hiszen soha senki nem hozna rossz döntést, ergo nem is lehetne tanulni a hibákból. Így a fejlődés megakadna egy nagyon alacsony szinten, hiszen már minden eleve tökéletes lenne mindenki számára, senkinek nem lenne motivációja, hogy változtasson a dolgokon vagy fejlesszen bármit, mivel minden változtatás csak egy rosszabb világot eredményezne. De a mi célunk, hogy továbbfejlődjünk, egészen a civilizáció ötödik szintjéig. Nem lehet kihagyni egyetlen lépést sem. Ezért kell végigcsinálni, bármilyen fájdalmas is közben, akármilyen abszurdnak, vagy értelmetlennek is tűnik adott helyzetben. Sokan mondják, hogy ha lenne rá lehetőség, akkor visszamennének és megváltoztatnák a történelmet. De akkor már más lenne a történelem, nem olyan lenne, amilyennek ismerjük, és talán más, még rosszabb események következtek volna be. Vagy, ha tényleg sikerülne elhárítani a problémákat, akkor visszakanyarodnánk az előző problémához, megakadna a fejlődés, mivel nem lenne ok a továbblépésre.

Tegyük fel, hogy sok áldozat árán, lassan, nagy nehezen elérjük a kívánt fejlettségi szintet. Már nincsenek betegségek, éhezés, halál, ezt csak a szimulációkból vagy videójátékokból ismerik az emberek és a civilizáció folyamatosan terjeszkedik az univerzumban. Végtelen energiaforrásokkal rendelkezünk, utazgatunk a csillagok között és életet viszünk olyan planétákra is, amelyek alapvetően nem alkalmasak a számunkra. Csak idő kérdése, és valaki, vagy esetleg többen is feltalálják az időgépet. Biztosan lesz olyan ember, akinek a rokona még az aranykor előtt, a hallhatatlanság felfedezése előtt halt meg. Mindenki tudja, hogy a múltat nem szabad megváltoztatni, ezért senki nem mehet vissza az időben, hogy megmentse a rokonát valami új gyógyszerrel. Nem azért, mert a túlnépesedés veszélye fenyegetne, hiszen ha minden lakható bolygón csak egyetlen ember élne, akkor sem fogynának el a bolygók, emellett annyi űrhajót és űrbázist építhetünk, amennyit csak akarunk. Hanem azért, mert a folyamatot végig kell csinálni. Akkor mit fog tenni emberünk, aki pedig mindenáron meg akarja menteni a rokonát? Nos, több dolgot is tehet. A technológia lehetővé teszi számára, hogy visszautazva a múltba észrevétlenül lemásolja a célszemélyt közvetlenül a halála előtt, sejtről sejtre beszkennelve a testét és aztán visszautazva a jövőbe újra létrehozza és életre keltse a testet, majd meggyógyítsa és az ilyen módon feltámasztott rokon örökké élhet tovább. Vagy akár ki is cserélheti a testeket ha úgy tetszik, a múltban hagyva a másolatot és „elrabolva” az eredeti testet visszautazik a jövőbe és a folyamat innentől kezdve ugyanaz. Vagy lehet, hogy a jövőbeli emberek már elhagyták biológiai testüket és valamilyen kevésbé sérülékeny, de ugyanolyan érzékekkel rendelkező mesterséges testben élnek tovább. Ebben az esetben csak az elhunyt rokon emlékeire van szüksége a jövőből érkező látogatónak, ezért nem is kell az egész testet lemásolnia, elég csupán az agy minden sejtjének és belső kapcsolatainak a szkennelése. Na de hogy lehetne ezt észrevétlenül megtenni? Ne felejtsük el, hogy olyan fejlett entitásról beszélünk, aki már képes átlépni térbeli és időbeli korlátokat, ha úgy tetszik kiléphet a háromdimenziós térből és „kívülről” teljesen észrevétlenül mozoghat a háromdimenziós világban.

Ha elérjük az ötös szintű civilizációs fejlettséget, akkor bárki visszamehet és megmentheti a szeretteit akik meghaltak háborúk, betegségek vagy természeti katasztrófák, baleset vagy akármi miatt. Talán nem úgy, hogy tovább élnek a múltban, és ott folytatják ahol abbahagyták, hanem tovább élnek a jövőben, velünk együtt. A múltbeli történéseket nem lehet kiradírozni, mert akkor nem juthatnánk el a jövő fejlettségi szintjére, de a jövőben lesz rá lehetőség, hogy úgy nyúljunk vissza a múltba, hogy az ott és akkor a senkinek ne tűnjön fel. 

Források